Bonchidától Bonchidáig – A Könyv-CD

Előzmények

Soha nem jutott volna eszembe a bonchidai népzenével foglalkozni kutatás szinten, ha zeneakadémiai tanulmányaim során nem köteleztek volna diplomadolgozat írásra.
Választanom kellett témát, s mivel az általam nagyon tisztelt Ökrös Csaba hegedűóráira jártam, szinte adta magát a feladat: Bonchida népzenéjének kutatása. Az ő Bonchida háromszor című albumát rongyosra hallgattam. Ennek kapcsán sok kérdés ébredt bennem:
Mezőségi zene ez, ami nem olyan „föld-szagú”, mint a többi (palatkai, ördöngösfüzesi, magyarszováti stb.)?
A bonchidai kastélyban erre a zenére mulattak az urak?
Vajon a híres Bánffy Miklós támogatta-e a zenész cigányokat?
Csak itt volt a környéken cimbalom a zenekarokban?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések indították kutatásaimat. A keresgéléssel, utánajárással igazi nyomozómunka indult, nagyon izgalmas volt.

2012 és 2018 között sokat jártam Bonchidára kérdezgetni Kallós Zoltánt és az ottani öregeket, régi jó táncosokat, zenész leszármazottakat. Szinte az „utolsó órában” jártam ott, a zenészek már mind meghaltak, de még mindig volt kit faggatni, volt mit felfedezni. Mindeközben folyamatosan budapesti és kolozsvári könyvtárakba jártam kutatni. A vizsgálódások során véletlenül bukkantam rá egy majd 1500 oldalas kötetre, a Bonchidai Hírek-re mely 1873-tól 2000-ig megjelent újságcikkek sokaságát tartalmazta. Szerkesztője, Szakács János gépészmérnök még Bonchidán született 1934-ben, ő szenvedélyesen gyűjtötte a faluról szóló írásokat. Így a gyűjtemény sok-sok adattal szolgál nemcsak számomra, aki főleg a zenei vonatkozásúakat gyűjtöttem ki, hanem egyéb témákban is (színház, történelem, építészet stb.) Ugyanígy tettem a polihisztor Bánffy Miklós Erdélyi Történet című trilógiájával, nagyívű, tolsztoji regényével. A kigyűjtött zenei vonatkozású részekből szintén sok tanulság szűrődött le.
Egyedül arra nem találtam adatot, s ezáltal választ, hogy pontosan mikor, mely korban hatott az úri zene Bonchida és környéke népzenéjére oly meghatározóan. Merthogy hatott rá, az egészen biztos. Feltételezésem szerint sokkal korábban, a 17. században, de ez csak a dallamok stílusából, szerkezetéből következtethető, konkrét adattal nem igazolódott még be. 

A vizsgálódások során választ kaptam majdnem minden kérdésemre, miközben egyik meglepetés ért a másik után:

Például kialakult egy új kistáj képe: a Kis-Szamos mente vagy Kis-Szamos melléke. Megdőlni látszik az a tézis, hogy Bonchida néprajzilag Mezőséghez tartozik. Inkább a Kis-Szamos mellékágainak völgyeiben fekvő falvakhoz sorolható. Már Kallós Zoltán is írta egy korábbi tanulmányában, hogy „…a válaszútiak magukat szamosvölgyieknek vallják…” A Kis-Szamos túloldalán fekszik ugyan Bonchida, de zenéjében, táncaiban néprajzában Válaszútéval azonosnak tekinthető. Földrajzi adottsága miatt a Mezőségre magas hegyen keresztül kellene átjutni, mely szekéren is nehezen megoldható, míg Válaszút a folyó feletti hídon könnyen megközelíthető, a környékbeli falvakkal egyetemben.
A zenei felvételek hallgatása során nagy azonosságot véltem felfedezni a Kis-Szamos melléki zenekarok és prímások játékmódja, dallamvilága és a bonchidaiaké között. A mellékvizek völgyeiben (Lozsárd patak-mente, Lóna patak-mente, Borsa patak-mente, Fejérd patak-mente) a zenészek ugyanazt, ugyanúgy muzsikálták, nagyon hasonlóan, úriasan, könnyedén, hasonló díszítéssel és dallamvilággal, motívumokkal, mint Bonchidán. Ott is volt román rend, magyar rend, hiszen évszázadok óta együtt élt a két nemzet ezen a vidéken.

Az is kiderült kutatásaim közben, hogy a bonchidai kastélyban nem zenéltek az ottani cigányok, hiszen be sem tehették a lábukat a kastély falain belülre. A grófi család a kolozsvári, budapesti városi cigányokkal húzatta a szerenádot, báli zenéket, csárdást, egyebeket. A kastélyban teljesen más stílusú muzsika szólt, mint a faluban. Az írások legalábbis erről tanúskodnak (Bánffy Miklós: Erdélyi történet I-II-III. és Szakács János szerkesztette: Bonchidai Hírek.)
Cimbalom és cimbalmos nem csak Bonchidán-Válaszúton volt. Élt még egy a Lozsárd patak mentén, Alsótőkön, a híres Szalontai János prímás testvére, Szalontai András személyében. Ő volt Csoma Ferenc, esztényi prímás brácsása és cimbalmosa, mikor mi kellett a zenekarba. Arra sem találtam adatot vagy utalást, hogy a grófi család támogatta volna a helyi falusi cigányzenészeket.

A könyvben az interjúkból és a fent említett irodalmi művekből vontam le a következtetéseimet. Felfedezéseimet, feltételezéseimet az öregek elmondásai is megerősítették, ezek a történetek szintén fellelhetők a könyvben.
Sok olyan adatot is beválogattam, amely nem szorosan zenei vonatkozású, ám a kort tükrözi, vagy adalék a bonchidai falusi élethez. Így a már eddig tudott zenei és táncos néprajzi írásokat kiegészítve, kerekebbre állt össze az ismeret.
A könyvhöz tartozó CD felvételeihez a diplomakoncertemen is játszó zenész és énekes barátaimat, ismerőseimet és brácsás fiamat kértem segítségül. Úgy válogattam össze és rendeztem sorba a dallamokat, hogy az átfogó zenei képet adjon a bonchidai paraszti zenéről, minél inkább az adatközlők stílusában megszólaltatva. A számok közé beválogattam még a Kis-Szamos mellékéről az esztényi Csoma Ferenc és a kendilónai Petrusán László prímások néhány dallamát, a bonchidai játékmód hasonlóságának érzékeltetésére. A CD anyagát Kallós Zoltán, Demény Piroska, Könczei Ádám, Almási István gyűjtéseiből válogattam.

Hallgassák, olvassák, fogadják szeretettel:

Ocskay Rita