Esztény és a Kis-Szamos melléke
Fotók
Bonchida, Válaszút
Borsa völgye
Lóna völgye
Lozsárd völgye
A Kis-Szamos melléke földrajzi elhelyezkedése
Kalotaszeg, Szilágyság és a Mezőség között, a Kis–Szamos völgyétől balra eső területen van egy dombvidék. Bal oldalról a Kalotaszeg vidéke és a Szilágyság hegyei határolják; jobbról a Kis-Szamos folyóvölgyén túli, a folyóval párhuzamosan futó hegyvonulat, mely a Mezőségtől választja el a vidéket; északról a Lozsárd patak, délről pedig a Fejérd patak határolja. Az egész terület dombvidéken fekszik, melynek részeit a Kis-Szamosba ömlő, egymással szinte párhuzamosan futó patakok völgyei osztják fel. A patakok a felszínbe vájódtak, így kialakítva a dimbes-dombos patakvölgyekkel elválasztott területeket.
Északról dél felé sorolom: Lozsárd völgye, Lóna völgye, Borsa völgye, Fejérd völgye. Az egész vidék mégis egységben van. Minden patak a Kis-Szamosba fut, az pedig Kolozsvártól viszi vizét Szamosújvár és Désfelé. Földrajzilag ide tartozik még a Kis-Szamos jobb partján elhelyezkedő néhány község is, mert a folyó völgyéhez tartoznak, vagy hídon könnyen megközelíthetők: Kisiklód, Bonchida, Zsuk, Nemeszsuk. Visa viszont már Mezőséghez tartozik.
A Kis-Szamos melléke és a folyó útja Kolozsvártól Désig
A Magyar Népzenei Antológia (Pávai István) térképén, bár nem jelenik meg minden patakmeder, csak a Borsa és a Fejérd patak, a domborzati képen viszont a többi patakmeder rajzolata is körvonalazódik, valamint erőteljesen feltűnik Esztény falu neve.
A Kis-Szamos melléke népessége
A Kis-Szamos Kolozsvártól északra és Déstől délre eső bal oldali vízgyűjtő területe a Kis-Szamos melléke.
A vidék népessége etnikumától függetlenül, a múlt század eleje óta fogyóban van. Települései az egykori Szolnok. Doboka vármegye kisnemesi falvai voltak. Mind történetileg, mind közigazgatásilag egységes vidék. A múlt század folyamán igen gyorsan polgárosult a közeli városok (Kolozsvár, Dés, Szamosújvár) közelsége okán. A magyarok szórványban élnek a területén. Nagyjából egyharmad-kétharmad arányban a románokkal, kivétel néhány falu pl. Kide, ahol a magyarok aránya 80 % körül van. Bonchidán és Válaszúton pedig 20 % körül mozog.
Néhány Kis-Szamos melléki falu etnikai adata az 1910-es és 2011-es népszámlálás alapján:
Esztény:
- 1910-ben 515 lélek élt itt, közülük 147 magyar, 337 román, 23 német és 26 zsidó;
- 2011-ben 231 lakosból 62 magyar, 116 román, 41 cigány (egy német sem, egy zsidó sem).
Alsótők:
- 1910-ben 568-an éltek itt, közülük 204 vallotta magát magyarnak, 353 románnak, 11 németnek és 11zsidónak;
- 2011-ben 135 lélek közül már csak 41 magyar, 90 román élt a faluban.
Felsőtők:
- 1910-ben 574 lakos közül 182 magyar, 386 román, 6 német és 37 zsidó élt itt;
- 2011-ben a falu 110 lakosa közül 18 magyar, 85 román, 5 cigány volt.
Kide:
- 1910-ben 796 lélekkel rendelkezett, ebből 607 magyar, 186 román és 1 német volt;
- 2011-ben a 155-ből 137 magyar, 16 román lakosa volt.
Bonchida:
- 1910-ben 2357 lélekből 1066 magyar, 1243 román, 32 német és 42 zsidó volt;
- 2011-ben 4856 lakos közül 812 magyar, 2897 román, 962 cigány élt itt.
Válaszút:
- 1910-ben 1447 lakosból 592 magyar, 844 román, 9 német és 52 zsidó volt;
- 2011-ben 1683 lélek közül 269 magyar, 1168 román és 169 cigány élt itt.
Idézett adatok: Erdélyi magyar adatbank, Jakabbfy Elemér: Erdély statisztikája. https://adatbank.ro/html/cim_pdf1727.pdf
Bonchidát és Válaszutat is láthatjuk az 1910-1920-as adatok tükrében:
A Lozsárd völgyi magyarság történetéről
„Magának a völgynek történelem előtti korokban való lakottságáról számos régészeti lelet tanúskodik, a történeti korokból azonban az e völgyben keletkezett településekre nézve csak a 13. századból vannak okleveles adataink.
(A legújabb történeti kutatások szerint ez a Kis-Szamos bal oldalán fekvő dombvidék az egyik honfoglaló törzsünk szállásterületéhez tartozott.)
E települések az oklevelekben való első jelentkezésük idején a dobokai vár érdekkörébe tartozhattak. Legalábbis Jenő, a mai Szamosjenő birtokosa 1269 táján a Kökényes-Radnót nemzetségbeli Miked (Mykud) bán a Tőki-völggyel párhuzamos Dobokai völgyben fekvő Doboka várának ura volt; az ő birtokában volt az ugyanekkor egyszer emlegetett, de aztán eltűnt Böktelek és Csépántelke, meg talán még több, e völgyben fekvő település is.
A Tőki-völgy mai községei közül három, Lozsárd, Szamosjenő és valamelyik Tők (alighanem a mai Felsőtők) még a 13. században a közt a tizennyolc kisebb település között szerepel, amelyek a hajdani Szolnok-Doboka vármegye területén a Kis-Szamostól nyugatra ekkor már lakott helyek voltak, sőt legnagyobb részt máig is azok maradtak.
A következő században említik már Esztényt, Kisigricét, Magyarszarvaskendet, Morót, Ónokot és Tötört, sőt már külön Alsótőköt is. A Tőki-völgy mai községei tehát a 14. század közepéig már mind kialakultak. Középkori település mivoltukat bizonyítják évszázados templomaik is: kevés völgy büszkélkedhet ennyi Árpád-kori templommal.
A lakosság etnikai összetétele szempontjából a Lozsárd völgyét már a múlt század végén magyar szórványvidékként tartották számon. A völgy települései közül jelenleg csak négy faluban élnek magyarok: Esztényben, Magyarszarvaskenden, Alsó- és Felsőtőkön.
Esztény (Stoiana) – helyneve szláv eredetű. Egyes források szerint a Stojan személynévből keletkezett, míg mások a szláv állás vagy istálló jelentésből származtatják. (Ugyanezekre a szóetimológiákra vezethető vissza a román Stoiana elnevezése is.)
A református egyház 50 fős gyülekezetet tart számon e faluban, amely egyben az egész völgy missziói központja. 1682-ig a szomszéd falunak, Szarvaskendnek volt a filiája, és ekkor önállósodott. Gróf Toldalagi Istvánnak volt itt birtoka, később jelentős vagyonnal rendelkezett itt a Bogdánffy és a román Şorban család is.
Az út mellett a fák között nehezen fényképezhetően áll a jócskán javításra szoruló 16. századi templom, amelyből mára csak a hajó áll, de a mészréteg alatt jól megfigyelhető a diadalív kőberakása. A gyülekezet – kis lélekszáma ellenére – a nyolcvanas évek fordulóján vadonatúj lelkészi lakást építtetett a társegyházak összefogásával. Az egész missziói kör lelkésze jelenleg Trombitás Károly.
Lakosairól Kádár József a következőképpen írt a századfordulón:
„E tiszta magyar lakta községbe a 17. század második felétől kezdve az oláhság kezdett betelepedni, mely számra nézve ma a magyarokét jóval fölülmúlja. Egyedüli foglalkozásuk a földmívelés, baromtenyésztés; fő táplálékuk a tengerikenyér s tejfélék. Ruházatukat házilag állítják elő. Házaikat s gazdasági épületeiket részint kőből s boronafából építik szalmatetővel; az oláhság lakta házak összes felszerelése: ágy, asztal és pad, a magyarságnál ezeken kívül rendesen szék és ruhásláda is van.
Magyarszarvaskend (Cornești) – a négy falu községközpontja, a völgy egyik legnagyobb települése. Helyneve a Kend személynévből származik. A Kendy család ősi birtoka volt évszázadokon keresztül. A falu feletti „Várhegyen” egykor várkastélyuk is volt, amely azonban a 18. századra elpusztult.
Magyar lakosainak számát nehéz meghatározni. Noha a református gyülekezet 49 hívőt számlál, és Szarvaskenden van a környék egyetlen katolikus temploma, azaz gyülekezete is, az asszimiláció hatására már igen kevesen tudnak magyarul beszélni.
(13. századi temploma 1725-ben Apor Lázár királyi táblabíró nyomására újból katolikus lett, és csak többszöri próbálkozásra épült fel 1894–95-ben az új református templom.)
Érdekes volt megfigyelni, ahogy e nagymértékű etnikai keveredést a szomszéd falvak magyarjai lenézik.
Alsótők (Tiocu de Jos) – jelenleg a vidék legnagyobb magyar közösségét (kb. 80 fő) tudhatja magáénak a helybeli református egyház. A Tők helységnév a magyar „tő” (‘a növény gyökeres része, fatörzs’) főnév -k képzős származékából keletkezhetett, amely rokon a tönk szóval is. A két szomszédos helység „Felső” és „Alsó” előtagpárja egymással vannak korrelációban. (A román elnevezés részfordítás a magyarból.)
Ismét Kádárt idézem:
„Birtokosai kezdettől fogva kétségtelenül azok voltak, kik Felsőtököt bírták, bizonyosan várjobbágyok.”
A gyakori Szalontai név azt a helybeli hiedelmet élteti, hogy mai magyar lakosai a múlt században Szalonta környékéről telepedtek át ide. A hiedelemnek lehet valami valós alapja, hiszen a levéltári anyagokban a Szalontai név tényleg csak a 19. században jelenik meg Alsótőkkel kapcsolatban.
Felsőtők (Tiocu de Sus) – 43 fős református gyülekezete társegyháza az alsótőkinek. (Utolsó lelkészük, Kocsis tiszteletes idevaló születésű volt, majd Petrozsényba költözött gyermekéhez.)
A dobokai várföldön fekvő Felsőtők „nemesi” falu volt, például az 1866-ban összeírt 74 füstből 24 nemesi füst volt, ezért lakói még most is „kiváltságosabbaknak” tartják magukat az alsótőkiekkel szemben.
Lozsárd völgye a román lakosság szemszögéből sem számít egy sűrűn lakott vidéknek. Ugyanis a fentiekben röviden felvázolt történelmi háttér egy jelenkori tragikus fordulattal, kollektivizálással egészíthető ki.
A kollektivizálás előli menekülésről
Az utóbbi harminc év alatt szinte kiürült ez a vidék. Az erőszakos kollektivizálás elől mindenki megpróbált „elmenekülni”, a közeli városokban meghúzódni, jobb életet keresni. Elsősorban Kolozsvárra, Szamosújvárra és Désre költöztek, de voltak például olyanok is, akik a Zsil völgyébe, vagy akár külföldre is elkerültek.
Az elnéptelenedésnek romboló hatásai vannak: a falvak elöregedtek, a gazdaság tönkrement, iskolák szűntek meg (egy olyan vidéken, ahol már a 18. században minden falunak volt saját iskolája), kultúrotthonok és lakóházak maradtak pusztán, a templomok üresek stb. Gyermekhangot jóformán csak hétvégeken lehet hallani, amikor hazalátogatnak a városra szakadt családok.”
Idézett rész:
Könczei Csongor: A regionális identitástudat határ(talanság)képzetei. Az átmeneti vidék fogalmának körülírhatatlanságáról.
In: Szabó Á. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok. Fiatal kutatók a népi kultúráról.
(Kriza Könyvek, 12.) Kriza János Néprajzi Társaság. Kolozsvár, 2002 7–28.