Eszténytől Bonchidáig album

Az album címe árulkodik arról, hogy a Kis-Szamos melléke zenéjét hasonlítjuk össze Bonchidáéval. Ez az összeállítás a prímás egyéniségek megmutatkozása mellett a stílusuk hasonlóságára irányítja a figyelmet. A Kis-Szamos melléki patakok völgyeiben fekvő települések zenészeinek játékából válogattam egy-egy lassú és gyors férfitáncot.Az itt ritka magyarnak nevezett tánc, a közép-erdélyi lassú magyarnak felel meg, dallamkészletével és enyhén aszimmetrikus lüktetésével. A falvanként más-más elnevezésű gyors tánc pedig: Esztényben magyar tánc vagy csűrdöngölő; Kendilónán sűrű verbunk, Kidében sűrű legényes vagy sűrű magyar; Bonchidán és válaszúton sűrű magyar. A dallamokat úgy fűztük egybe, hogy gördülékenyek legyenek a hangnemváltások és lehetőleg földrajzilag is kövessék egymást a falvak. Sokszor igen nehéz feladat volt megtalálni az akkordokat a brácsa-bőgő számára, mert a bálban, lakodalomban vagy ad hoc kolozsvári muzsikusok kíséretével megszólaltatott adatközlő felvételeken, azok nem voltak egyértelműek, tisztán hallhatók.

Az összeállítás mindezekkel együtt, átfogó keresztmetszet nyújt az a Kis-Szamos melléke férfitáncairól és azok hasonlóságáról és különbözőségéről.

Az öt prímás neve, faluja – gyűjtő, a gyűjtés helye, ideje az összeállítás sorrendjében:

Csoma Ferenc – Esztény (Lozsárd völgye) – Kallós Zoltán, Alsótők, 1971. és KönczeiÁdám, Esztény, 1980.

A környék legtehetségesebb prímását Esztény tudhatta magáénak, Csoma Ferenc személyében. Már Kocsis Lajos is találkozott vele1911-ben, Felsőtőki gyűjtésekor, Szalontai Jánosnál. A 13 éves Csoma ott töltötte hat hetes tanulóidejét. Járdányi Pál is találkozott vele és hallotta őt hegedülni Borsa völgyi kutatásai során, Kidében. Legtöbbször őt hívták zenélni a környéki bálokba, vasárnapi táncokba. Bár az általam felhasznált felvételek 73 és 82 éves korában készültek, még érződik rajtuk, hogy fénykorában milyen díszes és virtuóz lehetett a játéka.

Kolbász Béla – Bonchida (Kis-Szamos völgye) – Kallós Zoltán, Válaszút, 1962.

Kolbász Béla, sokat játszott válaszúton. Virágvölgyi Márta így jellemzi hegedűjátékát: „Muzsikálása könnyed, elegáns, virtuóz, nagyon ritmikus… sok humor van a játékában”.

Petrusán László – Kendilóna (Lóna völgye) – Kallós Zoltán, Kendilóna, 1978.

Kevés felvétel készült Petrusán László „Taci”-val. Játékára jellemző a kitartott hangok „nyekergő” megvibrálása, sok előke, utóka és mordent használata. Muzsikája régi stílusú, lüktetése, motívumkincse a bonchidaihoz igen hasonló.

Sztojka József „Vak Náni” – Válaszút (Kis-Szamos völgye) – Kallós Zoltán, Válaszút, 1961.

Tényleg vak volt, feltehetően születésétől fogva. Tőle van a legkevesebb anyag. Közülük is az egyik gyűjtés szinte hallgathatatlan, a brácsás hamis, megfejthetetlen játéka miatt. A kevés felvétel ellenére mégis ő a Válaszúti ritka magyar „leghitelesebb” előadója. A kevésbé ismert sűrű magyar is meglepetésként került elő a Kallós gyűjtésből. Játékára jellemző, hogy igen szépen csúszik rá a hangokra, elegáns és gördülékeny a stílusa.

Kolozsi Gavriș – Doboka (Lóna völgye) – Kallós Zoltán, a felvétel Kidében készült, az újévi bálon, 1971-ben.

Gavrișnak saját családi zenekara volt, Ádám bátyja volt a bőgős, apja Sándor is hegedült, és István nagybátyja brácsázott. Hegdűjátékát szokatlan kifejezéssel tudom jellemezni:„dögösen” bonchidaias.

Kocsis Lajos a Kolozsvári Református Kollégium diákja volt. 1911-ben a kollégium által kiírt népzenei pályázatának nyertese lett dolgozatával, melynek anyagát szülőfalujában gyűjtötte és jegyezte le, Szalontai Jánostól, Alsótők híres prímásától. Ezt írta jegyzetei alá: „A lekottázott dallamokat Szalontai János alsótőki hegedűstől tanultam folyó év március 28-29-én. Más cigányok ugyanezeket a táncokat hegedülik.”

Ebből a gyűjteményből válogattam, de sajnos nincs hozzá hangzó anyag, nem tudtunk pontos képet kapni, ezért igyekeztem a Csoma Ferenc által, a XX. század végén feljátszott verziókból válogatni. Számomra meglepő volt, hogy Kocsis Lajos 1911-es lejegyzéseivel igen megegyezően játszott Csoma.
Szöveget egyáltalán nem írt le Kocsis, így Enyedi Ági Járdányi Pál szövegeit vette alapul, illetve bátran merített Versényi György: Kolozsvárvidéki népdalok című gyűjteményéből, a Válaszúti és Kidei énekek ide illő szövegeiből.

Az első dallam – melyet a Nincsen rózsaként ismerünk – a Járdányi gyűjtésben szerepel, de annyira ide valónak találtam, hogy sajnáltam volna kihagyni.

Mert ezután, az ugyanúgy oktávlépéssel kezdődő csárdás (Almási István elnevezésével „három soros”) egy pillanat erejéig megtévesztően hasonló, csak később eszmélünk fel, hogy ez egy másik dallam, mely amúgy csárdás formában nem ismert, de Kalotaszegen szaporaként játsszák. Kocsis a dallam alá ezt írta: „… nagyon régen hallottam Szalontai Jánostól és egy Sándor keresztnevű cigánytól, akit gúnynevén Sukkéunak neveznek.”

Ezután következik egy lassú, a Ki van az én fehér ingem vasalva, mely dallamot Jár a kislány szöveggel ismerjük, széki lassúban. Kocsis hozzáfűzése: „Nagyon közismert dal úgy a magyaroknál, mint a románoknál. Felsőtőkön tanultam.”

Majd csárdást játszunk: A hajnali csillag ragyog, mely dallam szintén ismerősen cseng, Sebestyén Mártától kalotaszegi Édesanyám rózsafája, vagy felcsíki csárdásként van fülünkben. Kocsis Lajos ezt a jegyzetet fűzte hozzá gyűjtésében: „Igen közismert csárdás. Először néhány évvel ezelőtt hallottam Szalontai János alsótőki hegedűstől, aki táncban muzsikálta, de egyik szolgálónktól tanultam, Lengyel Kisótól.”

Végül két gyors csárdás következik, Három bokor saláta (a széki Zsuki csárdás) majd egy szöveg nélküli zárja az összeállítást.

Kocsis ezzel egészíti ki a magyar rend végét: „A felsorolt gyors csárdásokat a vidéken mindenik cigánytól hallottam, de csak folyó év március hó 29-30-án tanultam meg Szalontai János alsótőki hegedűstől.”

Idézetek: Almási István: „Kocsis Lajos népzenegyűjtése a XX. század elején”, Kolozsvár, 2009.

Az Erdélyi Tudományos Intézet az 1940-es évek elején több éven át komplex falukutatást (történelem, néprajz, nyelvjárás stb.) szervezett a Borsa völgye magyarok lakta falvaiban (Kide, Válaszút, Bádok és Csomafája). Járdányi a borsa völgyi kutatások alkalmával Kidében végzett átfogó népzenei gyűjtést, felmérést és elemzést, melyet A kidei magyarság világi zenéje címmel 1943-ban adott közre. A gyűjtött dalokat 13 kategóriába rendezte, a „népdalszerűség-népdalszerűtlenség” tengelyén. Én a régi stílusúak közül válogattam az első két kategóriából. Járdányi a gyűjtést kizárólag leírásos módon végezte, ezért ezekből sem áll rendelkezésünkre hangzó anyag. Ennek híján, hegedűjátékommal igyekeztem pusztán a dallamok vonalára koncentrálni s a kísérettel együtt bonchidai stílusban rekonstruálni azokat.

Amerre én járok… Érdekes, hogy igen szerették ezen a vidéken az úgynevezett fríg zárlatot (szó-fá-mi), mely több dalban is szerepel, így ennek a végén is.
Szárad a bokor a tetőn…, igen különleges ének, csoda, hogy ez idáig ismeretlen maradt, a fríg érzet itt is erősen jelen van.
Jaj de bajos a szerelmet titkolni… ez Erdély szerte ismert régi stílusú csárdás.
Nézz ki rózsám ablakodból… ez a nóta is méltánytalanul ismeretlen volt eddig számunkra.
Az utolsó dallam kalotaszegi verbunkként van a fülünkben, melynek az első taktusait tizenhatodolva játssza Csoma Ferenc. Járdányi gyűjtött ebből énekes verziót, de elég nehézkes és szerencsétlen ráénekelni a szöveget, ezért ezt csak zenekarral játsszuk.

Demény Piroska, kolozsvári zenetanárnő 1973-ban kétszer is gyűjtött a környéken, először Alsótőkön, majd Esztényben és Bonchidán. Ő nemcsak az idősektől, de a fiatal leányoktól és a gyerekektől is felvett éneket, sőt kiszámolót, mondókát és gyermekjátékokat. Kedves hangok ezek fülünknek, megidézik gyermekkorunkat. Ezért válogattam be egy csokorra valót, a cimbalom kíséret pedig odakívánkozott melléjük.

A „Csoma lassúi” elnevezést csak az egyszerűség kedvéért választottam ezeknek a szép hajnaliknak, melyeket a hegedűjátékon kívül, 1973-ban a prímás fel is énekelt Demény Piroskának.

Annyi nékem az irigyem…, ezt Csoma kidei hajnaliként nevezte meg és játszotta fel Kallós Zoltánnak. Ugyanezt a nótát Kocsis Lajos is lejegyezte 1911-ben az alsótőki Szalontai János prímástól, aki a következőket fűzte hozzá: „Vancza József 20 éves legénytől tanultam ezelőtt kilenc évvel. A kocsmában énekelte mulatás közben. Ma is nagyon kedvelt nótája különösen az öregeknek. A magyarok és románok is nagyon szeretik.” Ugyanezt a szép lassút, mikor 2019-ben kikérdeztem az Esztényieket, senki sem ismerte már, csak az alsótőki prímás lányának, Papp Ilonának derengett valami s mondta rá, hogy: „az román” lehet.
Keserű víz, nem hittem, hogy édes légy…, ezt a második hajnalit sem ismerték már sajnos.
Amikor Székely Sándor csűrdöngölője című magyar táncot lejátszottam nekik, felcsillant Ilus néni szeme: „Az nagybátyám volt, édesanyám fiútestvére volt Székely Sándor, szegénynek nem volt lába, le volt vágva az egyik, fiatal korától. S akkor ő ott csűrdöngölt a botjával ott ehelybe, nem tudott menni… Ha felvett egy leányt vagy asszonyt táncolni, ott állt ehelybe, s akkor mondta: li–tyi–tyi-tyí, li–tyi–tyí! – ezt csujogatta, hogy az asszony táncoljon körben mellette.”
E két magyar tánc (sűrű magyar) megszólaltatása, tisztelgés Székely Sándor, egy fél lábbal is táncoskedvű, életvidám ember emléke előtt.

„Ilyen zsidó bálban miket kértek még?” kérdezte Könczei Ádám az öreget „Hát volt nekiek énekek…” válaszolt Csoma Ferenc.

Az első dallam Zsidó asztali nóta (más helyen Zsidó Miatyánk, ami ilyen összetételben elég abszurd elnevezés). Háromnegyedes lüktetése, németes dallama inkább nyugatias behatást tükröz. A hangokra való rácsúszások és a harmadik dallamrészben felbukkanó bő szekund okozza az enyhén klezmeres hangulatát. Nem tudni, honnan került ez a dallam elő, sajnos a helyi zsidóság kihalása okán nem is tudjuk meg már.
A csárdásról inkább feltételezhető, hogy ezt húzatták szívesen, mint hogy eredeti zsidó dallam volna. Az első sorban hallható bő szekund az, ami keletiessé teszi, viszont a második részében már nyugatias, dúros. Nem jellemzően magyar csárdás hangzású.
– K.Á: Erre mit táncoltak?
– Cs.F: Táncolták a lassú csárdást.
– K.Á: De a magyar táncban vagy a…?
– Cs.F: A zsidó táncban. – (Könczei Ádám gyűjtésén hallható – 1981. április 25.)

– K.Á: Csoma bácsi, a mazurkát és ezt a frisset, ezt kinek szokták húzni?
– Cs.F: Hát mind az uraknak!
– K.Á: Hol szokott lenni ez?
– Cs.F: Hát bálokban!
mondta Csoma a mikrofonba, miután eljátszotta egymás után ezt a mazurkát és polkát. (Könczei Ádám gyűjtésén hallható – 1981. április 25.)

Járdányi Pál, Almási István és Könczei Csongor is leírja, hogy ezen a kisnemesi vidéken mindig benne volt valamennyi polgári tánc a táncrendben, konkrétan valcer, tangó.

Ez a két szász dallam pedig akárhonnan jöhetett a városok hatására, átutazó zenészektől, rádióból. Vagy éppenséggel magától Kocsis Lajostól, aki városi klasszikus zenei műveltségű hegedűtudásnak volt birtokában. Almási István így ír erről: „Csoma 1911 elején, 13 éves korában Alsótőkön találkozott volt Kocsis Lajossal annál a Szalontai Jánosnál, akire az ifjú népzenei gyűjtő mint legtöbb adatának forrására hivatkozott. Kocsis, miközben a népi táncdallamokkal ismerkedett, viszonzásul keringőkre tanította Szalontait.” (Almási I: Kocsis Lajos népzenegyűjtése a XX. század elején, Kolozsvár, 2009.)

Nem egészen úgy szól ez a szám, ahogy a gyűjtésen halljuk! Ott Csoma egyedül játssza a mazurkát és polkát, Sinkó András kontrással és Könczei Árpád bőgőssel Kolozsvárról. Én azonban egy kicsit tovább gondolva, kiegészítettem a második hegedűt egy terces második szólammal. Érzésem szerint valahogy így hallhatta az öreg városon, nagy zenekarral. Ez is egy feltételezett verzió!

De-a-lungu – de-a-nvârtita – țiganeste iute 

Az összeállítást Almási István Esztényben Csomától felvett szóló anyagából, valamint Kallós Zoltán alsótőki, lakodalmi felvételei közül válogattam. Ez utóbbi Czinege Rózsika és Kis Pál János lakodalmán készült, ahol román lakosok is szép számmal jelen voltak és tánc közben is készült felvétel.

A románok joc țiganesc-kel vagy de-a lungu-val indítják a táncot, jelen esetben én ez utóbbit választottam.
Almásinál találtam két dallamot Csomától, ahol szólóban hegedül és egyértelműen felismerhető a de-a-lungu aszimmetrikus karaktere, mégis a tempóban, ritmusképletekben is ingadozó „zenekarhiányos” idős ember játékát megfejteni kihívás volt számunkra.

A következő de-a-nvârtita-k bővíthetik a táncházakban hallható bonchidai învârtită repertoárt, mert jellegükben és valószínűleg a táncban is nagyon hasonlók. De ez majd a gyakorlatban dől el. Kicsit gyorsabban, kevesebb díszítő elemmel játssza az öreg, viszont mi, kissé lelassítottuk a dallamokat.

Az említett lagzi felvételen sok a țiganeste iute hallható, egyik jobb, mint a másik. Én csak kettőt emeltem be az összeállítás végére, melyek hangzásvilága a magyar gyors csárdáséhoz hasonló, mégis érezni rajtuk az idegen jelleget. És az öreg még beletett egy kis széki ízt is.

Menyasszonykísérő – lassú csárdás – gyors csárdás 

Ezen a vidéken nagyon megadták a módját a lakodalomnak. Klasszikus három napos lagzi volt. Mi is lehetne egy esztény környéki lemezalbum végén, mint egy Csoma által muzsikált lakodalmi összeállítás:

Egy szép menyasszonykísérő dallammal kezdjük a menetet, melyet kisebb nyomozás előzött meg. Az Almási–gyűjtésben címzése „Aratóének”, dallama a széki Be szépen szól a cimbalom. Pávai István segítségével egy fejérdi lakodalmi vonuló nótában megtaláltuk e nóta hasonmását, melynek szövegében szerepel a következő:

„Hol jártál édesem, aratót kerestem.
Aratót nem kaptam, szeretőt fogadtam.”

Csárdások: Hallod babám mit fütyörész a rigó… szinte hallom Kallós Zoltán hangját, ahogy énekli egyik lemezén ezt a nekem igen kedves katonananótát. Csoma karakteresen, rácsúszásokkal, néha oktáv kettőzéssel játssza, s ezáltal egész más hangulatot ér el vele.

Kicsi tulok, nagy a járom… szinte minden énekes elfújta nekem ezt a dallamot, s a régi gyűjtéseken is számos felvétel van e közismert énekről.

Megyek az úton lefelé… jelen verzióban ének nélkül, csak Csoma hegedűjátékával szerettem volna megmutatni egyéni változatát.

A magyarok a közismert Komámasszony kakasa…, Fehér fuszulyka virág… gyors csárdásain kívül a műcsárdásokat kedvelték igazán, s az öreg engedelmesen ebből játszott sokat. Én inkább az előbbieket válogattam be, s nem a műnótákat.

Csoma Ferenc megszámlálhatatlanul sok embert gyönyörködtetett és kísérte énekes kedvű földijeit hegedűjével.
Járdányit szeretném ehhez idézni: „Több zenész »banda« működik a környéken.

Leghíresebb és legjobb Csoma Ferenc esztényi (Szolnok-Doboka vm.)magyar földműves együttese; őt hívják legtöbbször. Kiváló, nagy tehetségű hegedűs ez a Csoma Ferenc. Előadóképességének vizsgálata külön tanulmányt érdemelne. Telt, tömör tónus, igen finom, de azért a dallam egységes vonalát meg nem törő frazeálás, rendkívül gazdag, kifejezően ritmikus előadás (szinkópás eltolódások művészi használata), sziporkázóan ötletes és virágos ornamentika!…”Jaj, de szépen húszta akkor Csoma!”, „Mikor Feri bácsi eszt jáccotta, mindenkinek könnybelábatt a szeme” – efféle kijelentéseket minduntalan hallhatunk. Bálok előtt napokig tart az izgalom a fiatalság körében: ki lesz a zenész? Legutoljára azt hitték, Csoma nem vállalkozik; nagy volt az öröm és meglepetés, mikor megtudták, hogy igen! Bálban, táncközben nemigen énekelnek. A szünetekben annál inkább. Mihelyt leteszi a prímás a vonót, már csoportosulnak lányok, fiúk (rendszerint külön-külön) és kezdik a nótázást. Ilyenkor jönnek elő aztán a kívánságok: Feri bácsi jácca ezt, jácca azt!”

Lemezünk ennek az ismeretlen, ám annál tehetségesebb prímásnak állít emléket.

A záró dallam utolsó versszakával – Ha bemegyek az esztényi csárdába… tiszteletünket szeretnénk kifejezni a XX. századot átívelő és a Kis-Szamos mellékét bezengető életútja előtt.